Zoltay András – fenntartó
1977-ben végeztem a Testnevelési Főiskolán, azóta testnevelő tanárként dolgoztam a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Gyermekkorom óta kerestem az utat azokhoz, akik másképp látják a világot, és akiket a világ is másképpen lát. Talán azért, mert Down-szindrómás nővérem mellett így volt természetes. Az ő emlékére hoztam létre a Lőrinci Gondozóházat. Jelenleg nyugdíjas vagyok, de a fenntartói feladatokat továbbra is ellátom.
Berki Erzsébet – esetfelelős
1976 óta dolgozom a segítő szakmában. Első munkahelyem a Heim Pál Gyermekkórház volt, ahol gyermekápolónő, majd műtősnő voltam. Félállásban vállaltam munkát a Down Alapítványnál, ahol intézményvezetőként dolgoztam. Egészségügyi főiskolát végeztem, majd letettem a szociális szakvizsgát. Régi álmom valósult meg a Lőrinci Gondozóház létrehozásával, ahol kis létszámú, családias ellátásban részesülhetnek a szolgáltatást igénybe vevők. Az első működési engedélyt még átmeneti otthonra, majd 2013. decemberétől támogatott lakhatásra szereztem meg. Jelenleg a Lőrinci Gondozóházban – nyugdíj mellett – esetfelelősként dolgozom.
Martinek-Kelemen Borbála – intézményvezető
2006-ban szereztem óvodapedagógus diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai karán. 2020-ig dolgoztam óvó néniként, ám a világban zajló akkori változások bennem is felerősítettek valamit, amit mindig is szerettem volna, de kevésnek éreztem magam hozzá. 2023-ban több önismereti és önfejlesztő munka hatására jelentkeztem a Lőrinci Gondozóházba és minden olyan egyértelműen alakult. A fogyatékkal élő emberekre gyerekkorom óta úgy tekintettem, mint akik valami olyan dolgok birtokában vannak, amikből az átlag embernek van kevesebb. Elfogadás, feltétel nélküliség, rácsodálkozás képessége, felszabadultabb kifejezése az örömnek, a bánatnak… Mindig is hittem abban, hogy kölcsönösen segítjük egymást egy teljesebb élethez és ehhez a Lőrinci Gondozóház teljes csapata vágyaim szerint illeszkedik. Nagyon jó ide tartozni és mindent megteszek azért, hogy én is hasznos tagja legyek ennek a remek közösségnek.
Mottóm:
“A szem vak. A szívünkkel kell keresni.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Kajus Tiborné, Zsuzsi – támogató kísérő
2022. szeptemberétől dolgozom segítőként a Lőrinci Gondozóházban. Nagyon szeretem, minden reggel várom, hogy beérjek és megkezdjük a szokásos vidám és nagyon hasznos napunkat az itt lakókkal. Vannak, akikkel reggeli rutinunk is van ám! Ezek elmaradhatatlan, biztonságot adó pillanatok, amiket a világért sem hagynánk ki. Bizalommal fordulunk egymás felé és igyekszem támogatást és biztonságot sugározni mindenki felé. Ahogy az életben, úgy munkám során is nagy hangsúlyt fektetek a humorra, hiszem, hogy mindent megold egy kis nevetés. Hogy miért szeretek itt dolgozni? Mert itt megtapasztalhatom, hogy mindenki más egyéniség és mindenkit pontosan ezért a „másért” lehet szeretni, hisz’ „mindannyian mások vagyunk”.
Mottóm:
„A sokféleségtől oly színes és széplő a világ.” (Vavyan Fable)
Laborczi Andrea – esetfelelős
2009-ben végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán Szociálpedagógusként, majd 2010-ben a Szent Adalbert Hittudományi Főiskola hitoktató szakát is elvégeztem. Első munkahelyem a Down Alapítványnál volt, majd 2014-ben a Lőrinci Gondozóház munkatársa lettem. 2015-ben született első gyermekem, 2018 a második és 2022-ben a harmadik, így háromgyerekes anyukává váltam. Miközben anyai teendőimet elláttam, a szívem mégis mindig visszahúzott a Lőrinci Gondozóházhoz, ezért 2024-ben ismét csatlakoztam hozzájuk.
Mottóm:
„….ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1 János 3:18)
Tegzesné Ádám Barbara – adminisztrátor
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Karán végeztem , szociálpedagógus szakon, azonban az élet úgy hozta, hogy mindig inkább adminisztratív területen dolgoztam. Azért szeretetek itt dolgozni, mert itt ötvözni tudom a kettőt. Olyan emberekkel foglalkozom itt, akik a szeretetet feltétel nélkül adják, és nyitott szívvel fogadják.
Mottóm:
“Nem a szavaink vagy a gondolataink tesznek azzá, akik vagyunk, hanem a tetteink… vagy azok hiánya.” (Jane Austen)
Molnár Rita – támogató kísérő
2021 óta dolgozom a Lőrinci Gondozóházban. A gondoskodás, a gondozás akkorra már egy ideje része volt az életemnek, ezért jelentkeztem azonnal az akkori hirdetésre. Rengeteget tanulok itt a srácoktól türelemről és a segítő munka sokszínűségéről. Azzal, hogy soha nem helyettük, hanem velük együtt dolgozom, hogy tetteink mögött látható az Ember, hogy csakis velük és soha nem rajtuk nevetek, megteszem a legtöbbet, amit tudok: Segítem őket önmaguk lenni.
Ebben a csapatban mind ezt gondoljuk, ezért szeretek itt dolgozni.
Mottóm:
“A természet nem siet, mégis minden megvalósul.” (Lao-ce)
Mayerné Richter Erzsébet – támogató kísérő
Több éve dolgozom ápolónőként. Nagyon szeretek az emberekkel foglalkozni, ők a mindeneim, a lehető legnagyobb beleéléssel és a legnagyobb szívvel ápolom őket, mintha csak a saját családtagjaim lennének. Mindig mosolygós, kedves vagyok mindenkivel, jól esik ha tudok másokon segíteni.
Igyekszem hozzásegíteni a lakókat ahhoz, hogy mindenben a pozitív dolgokat lássák, és kedves szavakkal, tettekkel elárasztani őket. Azért szeretem ezt a hivatást, mert boldogságot ad nekem is, ha látom, hogy ők mosolyognak, ha örömöt tudok okozni, illetve ha tudok segíteni másokon.
Mottóm:
“A közelség értékes balzsam, amely támogatást és vigaszt nyújt a betegségben szenvedőknek.” (Ferenc pápa)
Cziáky Lili – esetfelelős
2019-ben végeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Az itt töltött három év hasznosnak bizonyult. Olyan szempontból biztosan, hogy rátaláljak a számomra igazán fontos dolgokra. Jelenleg végzős gyógypedagógus hallgató vagyok a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon. Az egyetemi gyakorlatom során már volt szerencsém megismerkedni a ház lakóival és munkatársaival is. Amit itt tapasztaltam, megerősítette a rossz élmények hatására meggyengült hitemet a segítő szakmában.
Valahogy már akkor éreztem és reméltem, hogy nem utoljára járok itt. 2024. szeptembere óta dolgozom a Lőrinci Gondozóházban és úgy érzem, ennél jobb első “munkahelyet” nem is találhattam volna.
Mottóm:
“Egy olyan világot szeretnék, amiben az élethez és a boldogsághoz való jog nem kérdés, és nem külön megoldandó feladat, hanem ugyanolyan természetes dolog, mint az, hogy az is előre jusson és haladjon, akinek ez nem is olyan egyszerű. A sérült emberek mutatják meg, hogy nincs lehetetlen. A Társadalom pedig örüljön, hogy vannak ilyen tagjai. Megmutatják, hogy hogyan kellene élnünk.” (Alföldi Róbert)